Tanúságtételek

B .I.: Rájöttem arra, hogy Isten mennyire irgalmas, és nem olyan, hogy megbüntet minket. Ő minden bűnünket meg tudja bocsátani és minden köteléket szét tud vágni, bármilyen nagyok legyenek is a serüléseink, akár már az anyaméhtől. Ezt tapasztaltam meg, és ezáltal érzem, hogy más ember lettem, és aránylag rövid időn belül. Nem tudtam, azt, hogy bűn az akkupunktúra, odamenni, hogy ezáltal gyógyulj, és másodikszor, amikor meg akartam csinálni, akkor mondták, hogy ez vétek, de azt mondtam, hogy ha meggyógyulunk általa, akkor miért ne. De akkor megmutatta Isten azt, hogy az akkupunktúra által a vesém nem gyógyult meg, viszont meggyógyult a Fülöp kurzuson. A szeretettel volt nagyon nagy problémám. Rájöttem, hogy ezt én se kaptam meg az életben és ezért nem tudtam továbbadni. Nagyon szerettem a gyermekeimet, bármit megtettem volna értük, de megölelni nem tudtam. Most úgy érzem, hogy mindenkit meg szeretnék ölelni.

T. I.: Itt a kurzuson nem csak megtanultam, hogy bűnös vagyok, sebeim vannak, egy csomó mindenbe belevágtam, amibe nem kellett volna, hogy van egy csomó kötelékem, hanem, hogy tényleg van fény az alagút végén, találhatok megoldást erre. Sejtettem mindig, hogy az a probléma, amiért idejöttem, az csupán a jéghegy csúcsa. De ahogy a lelkigondozásban kimondtam azt az egész nagy hegyet, ami bennem volt, és eljutottam arra az utolsó pontra, ami engem idehozott, akkor rádöbbentem, hogy ez nekem már nem is probléma. Ahogy azt a sok mindent, ami alatta volt, már mind eltakarítottuk, ez már csak annyi volt, mintha a portörlőrongyot kidobtam volna, amivel már kitakarítottam mindent. Amiről úgy gondoltam, hogy annyira nyomaszt és olyan rossz érzés és nem tudom, hogy mitől van, attól már könnyű volt megszabadulni, ez már csak egy csepp volt a tengerben. Tudtam régóta, hogy mennyi sérülés van egészen a fogantatástól az ember életében, de felismerni azt és elengedni nem mindig könnyű. Rájöttem, hogy nagyon sok emberhez fűznek hibás kötelékek, s hogy ezeket én alakítottam ki. Mindig imádkozam, hogy legyen jó a kapcsolatom az illetővel, s most rájöttem, hogy ő azért nem viszonyul hozzám úgy, ahogy én szeretném, mert én sem megfelelően viszonyulok hozzá. Azért nem viselkedik apaként az én édesapám, mert én nem gyermekként viselkedem. Azért nem viselkedik férjként az én férjem, mert én nem feleségként viszonyulok hozzá, hanem, mint mondjuk egy buta kisgyerek, aki folyton menedéket keres, s akkor persze, hogy ő folyton úgy viselkedik velem, mint egy apa, s ez engem idegesít. De ha én nem vagyok felesége, akkor ő nem viszonyulhat hozzám férjként; vagy ha nem viselkedek anyaként, akkor a gyermekem sem viselkedhet úgy, ahogy azt én egy gyermektől várnám. És ami még megerősített, az az, amikor mondtátok, hogy mikor a gyermek járni tanul, akkor annak örülünk, hogy tett két lépést, s nem azt rójuk fel neki, hogy elesett.
Felfedeztem új módon, hogy Isten gyermeke vagyok. Rájöttem, hogy nem csak hogy nekem van egy Mennyei Atyám, hanem én gyermek vagyok. S ez nem csak azt jelenti, hogy rám vigyáz valaki, hanem hogy én úgy is kell viselkedjek, mint Isten gyermeke. Ez felelősség is, nem csak egy jog és egy jó dolog, az is, de felelősségel is jár, hogyha nekem koronám van, nekem királyi ruhám van. S ha fehér ruhában vagyok, koronával a fejemen, akkor nem fetrengek a sárban, nem engedem meg magamnak, hogy ott fetrengjek. Ez nagyon megerősített engem

T. Cs: Én mindig azt hittem, hogy mindenkinek meg tudok bocsátani, mindenkinek el tudom engedni ezeket a dolgokat, mert magamat olyannak tartottam, aki nem vagyok haragtartó egyáltalán. Minél hamarabb rendezzük le, magamban lerendezem, elé ne jöjjön többet. Most rájöttem, hogy annyi ilyen régi sérülés van, amit magamban úgy eltemettem, hogy még magamnak beismerni is nehéz volt, nemhogy még meg is bocsátani. Tényleg rájöttem arra, hogy ennél jobbat nem tudok csinálni, minthogy megbocsássak, s akkor így döntöttem amellet, hogy akármennyire nehéz is, meg fáj, de nekem az a legjobb, ha meg tudok bocsátani mindenkinek szívem mélyéből, őszintén.

G. A.: Én 16 évet foglalkoztam küzdősporttal, és mindenképp azzal kezdeném, hogy ez rossz és Isten ellen van. Taekwondoztam, aikidoztam, karatéztam, jógáztam, azért hogy minél jobban kiteljesedjek. Három évet voltam edző, országos versenyekre készítettem fel én is a tanítványaimat, tudom, hogy miről szól. De először is Jézus azt tanítja, hogy ne verekedj, ha megütnek, akkor tartsd oda a másik arcodat is, én meg azt tanítottam, hogy ha valaki megüt, akkor szét kell verni a fejét, úgyhogy indulásból ez már ellentmond. Nagyobb fokozaztokban meg már egyenesen agresszívvá tesz. Indulásból nem ajánlom, hogy bárki is nekifogjon. A judó edzéseken pedig mindig ki van téve a szenszej, azaz a nagy mesternek a képe, és előtte leborulunk, így köszöntjük edzés elején, edzés végén. Mi ez? Ő nem Isten! Miért borulunk le más előtt? Ez bálványimádás. És ezekre éppen ezen a kurzuson jöttem rá. A távol-kelet nagyon benne van az okkultizmusban, és ezekre nagyon vigyázni kell. Hál’Istennek, ezeket le tudtam tenni már egy éve, de ez nagyon kellett, hogy még jobban rálássak, és másnak is elmondhassam.

T. J.: Rossz életet éltem, de olyan formában, hogy azt én alakítottam ki. Olyan dolog volt az összes, ami teljesen a bűn oldalán, a gonosz oldalán működött. Megtérésem után ezeket mind beláttam, és próbáltam Isten elé vinni, és mindig megkaptam a választ, hogy „Én melletted vagyok”. Most ezen az úton haladva újból egy lépést előre léptem. A megkötözöttségeimből szabadultam.

T.A.: Rájöttem, hogy bármilyen vággyal Isten elé állok, és kérek tőle egy kis dolgot, akkor Ő egy hatalmas dologgal válaszol nekem. Megértettem, hogy Isten feltétel nélkül szeret és elfogad engem. Néha magamat nehéz elfogadnom a fölösleges kilóim miatt, és hasonlítgatom magam másokkal. Péntek éjjel azt álmodtam, hogy világoskék szemeim van(amire régebb vágytam), és nagyon sovány vagyok (amire ugyancsak mindig is vágytam). De amikor tükörbe néztem nem tetszettem magamnak és Istennek sem, noha olyan voltam, amire vágytam. Reggel, amikor felkeltem, és álmos szemekkel a tükörbe néztem, nagyon szépnek láttam magam. Az álmomon keresztül is üzent Isten, hogy Ő így szeret, ahogy vagyok, és hogy én is fogadjam el önmagamat.

P.-B. Zs.: Az egyik nagyon mélyen megérintő rész az volt, amikor elhangzott a meghívás, hogy adjuk át az életünket Jézusnak, és írjuk le azokat a területeket is, amelyeket átadunk. Azt éreztem, hogy ülök a székemen, de mintha esnék le róla. Aztán elmentem az egyik imapárhoz, ahol át tudtam adni az életem, és meghozni a döntést Jézus mellett.

T.K.: Amit megtapasztaltam, hogy nagyobb bizalmat kaptam Isten fele, megértettem, hogy Ő tényleg úgy fogad el, ahogy vagyok. Új erőt kaptam abból, hogy Istennél van megbocsátás. A Szentlélek vezetett el erre a kurzusra. Itt megerősödtem és feltöltődtem.

Sz. É.: Nagyon érdekes megtapasztalásom volt a hétvégén. Nehezen indult minden, kérdéses volt, hogy el fogok-e tudni jönni, de tudtam, hogy itt kell lennem valamiért. A legfontosabb dolog, ami ma fogalmazódott meg bennem, hogy mi is a közösség valójában, és mit jelent közösséghez tartozni. Már egy ideje többen hívtak közösségbe, de én folyamatosan nemet mondtam. A közvetlen barátnőim járnak közösségbe, de nekem olyan távolinak tűnt. Itt a kurzuson megértettem a közösség lényegét, és azt, hogy vannak dolgok, amiket egyedül nem tudok végig csinálni. Szükségem van közösségre.

K.R.: Igazából mindig is kerestem Istent. Amit itt megtapasztaltam, hogy Isten tényleg így szeret, ahogy vagyok. Az életátadás után Isten azt üzente nekem, hogy örül, hogy ezt a lépést megtettem, és csodálatos dolgokat tartogat számomra. Ez számomra meglepő volt, mert eddig felfoghatatlan volt, hogy Isten üzenhet nekem.

M.Sz.: A kurzus olyan élményt adott, amelyre abszolút nem számítottam. A szentlélek ereje csodálatos. Rég elfelejtett emlékeket hozott elő. Vissza vitt a gyermekkoromba, amikor sokkal közelebb voltam Istenhez, és hogy régebb mennyit imádkoztam, és mekkora hittel, odaadással, minden este.

A kurzus óta azon vagyok, hogy vissza hozzam azt az odaadást, azt az érzést, azt a nagy hitet az életembe.

Nyugodtabb lettem, és még többet mosolygok az embereknek, mint eddig. Konkrétan nem tudom megmagyarázni, hogy miért.

Mindenkinek el kéne végezni egyszer legalább ez a kurzust!

Istennek nem kell teljesítenem

Végtelen hála van a szívemben az Úr iránt, hogy részt vehettem ezen a kurzuson. Köszönöm a testvérek tanításait, szolgálatát és imáit. Maradandó lelki élményt jelent számomra, akárcsak a Fülöp kurzus.

Sok kegyelmet tapasztaltam meg a hétvége folyamán:
A Szentlélek vezetésében felismertem azokat a gyerekkori sérelmeket, melyek hirtelen indulatként, vagy mély fájdalomként jelentek meg bizonyos helyzetekben. Megtapasztaltam, hogy Isten szeretete meg tudja ezeket gyógyítani. Megértettem, hogy én is meg kell tegyem a magam részét ebben a gyógyulásban, a megbocsájtás által. Megtanultam, hogyan lehet szívből megbocsájtani azoknak, akik akarva, vagy akaratlanul megbántottak.

A szívembe vésődött az, hogy Isten az egyetlen személy, akinek nem kell teljesítenem. Az ő szemében olyannak vagyok értékes, amilyen vagyok. Elfogadtam azt, hogy jóval több vagyok a tetteimnél: tévedhetek, mert attól még értékes vagyok. Ha elesek, újból Jézushoz „rohanhatok”, kérhetem az ő segítségét.
Lélekben felfrissülve egyre nagyobb vágyat érzek arra, hogy munkás legyek az Úr szőlőjében.

T.J.

Nehéz volt megbocsátani saját magamnak

Nekem újszerű volt a megbocsátás három iránya, nem csak úgy intézzük el, hogy megbocsátottam, s aztán hátat fordítok, hanem bocsánat kérés a személytől, Istentől, áldás az életére. Nagyon nehéz volt megbocsátani saját magamnak, mert nagyon sokszor leraktam a bűneimet, vagy egy részét, amit felismertem a tegnap, de valahogy mindig feltéptem, talán nem fogatam el a megbocsájtást. A tegnap ez megtörtént, nagy szabadságot éreztem, remélem, meg is fog maradni. Most azt érzem, hogy akinek az Úr sokat bocsátott meg, az jobban szeret.

B.E.

Nehéz volt, de megbocsátottam

Számomra a legújszerűbb dolog az volt, hogy meg kell bocsátani Istennek. Gondolkodtam is, hogy milyen dolog, hogy Istennek kell megbocsátani. De hát nagyon sokat lázadoztam Isten ellen, mindig, amikor valamilyen problémám volt, azt mondtam, ’Istenem, Te nem is szeretsz engem’, ’Istenem, ezt miért engedted meg?’, folyamatos lázadozásban voltam. Amikor kicsit rosszul alakultak a dolgok, nem magamat, hanem mindig Istent hibáztattam. Legnehezebb megbocsátani a szüleimnek volt. Apukámnak a Fülöp kurzus után próbáltam megbocsátani, mert elváltak, bántalmazás, alkohol-fogyasztás, apahiány - ezek jelen voltak az életemben, és a Fülöp kurzus után mondták, hogy próbáljak megbocsátani apukámnak. Hát, úgy érzem, sikerült megbocsátani, mostmár a harag, a düh, amit iránta éreztem, átalakult inkább sajnálattá. Nehéz volt ugyancsak megbocsátani anyukámnak. Ő nevelt fel, de mindig lázadtam, mert mikor rossz jegyet kaptam, vagy nem sikerült az érettségim, azt róttam fel, hogy amikor kicsi voltam, miért nem tett oda tanulni, vagy miért nem büntetett meg, hogy rossz jegyet kaptam, mert lényegében sose volt az, hogy engem megszidtak azért, mert rossz jegyet vittem haza, vagy küldtek volna tanulni. Ha akartam, tanultam, ha nem akartam, nem tanultam. S emiatt nagyon sokat vádoltam anyukámat. Ezért most neki volt a legnehezebb megbocsátani.

A.R.

Új dolgok tárultak fel előttem

Sok csodálatos dolog történt, elindultam egy más vonalon a feleségem felé, más szemszögből nézem, a jelenlegi helyzetben értékelem, nem azt, hogy milyen volt menyasszonyként, vagy tegnapelőtt vagy holnapután, hanem most szeressem és elfogadjam. Az irgalmasság szövetségében ez a fajta összefoglalás olyan új dolog, amit még nem hallottam sehol soha. Tehát nagyon nagy ajándék a feleségemhez való viszonyulásnak az új módon való megnyilvánulása. Édesapámnak volt nehéz megbocsátani, mert a nevelési elveivel nem értettem egyet, lázongtam ellene, s nem egyszer meg is mondtam, hogy egyszer majd megnövök, s ...Hálistennek, megnőttem, de nem tettem meg, amit igérgettem.

K.L.

Nem a szőnyeg alá kell seperni a dolgokat

Két dolog ragadott meg engem leginkább a hétvége alatt: az egyik az okkultizmussal kapcsolatos. Én mindig azt gondoltam, hogy egyáltalán nem foglalkozom ilyenekkel, s nem is tudom, mi az, de nagyon szeretek olvasni, s kiderült, hogy olyan könyveket olvastam, amikben volt ilyen téma. S nem is foglalkoztam vele, hogy ez hatással volna az életemre, mert szórakozásból olvastam, s most döbbentem rá, hogy azért vizsgáljam meg, mit is olvasok, és miért is olvasom azokat a könyveket. A másik a konfliktuskezeléssel kapcsolatos, mert mi egy ilyen 'szönyeg alá söprős' család vagyunk, és egyáltalán nem beszéljük meg a dolgokat, s emiatt én nem tudok konfliktust kezelni, soha nem volt olyan helyzetem, hogy valakivel ordibáljak, vagy valakitől bocsánatot kérjek, hogy megoldjak egy konfliktust. Most jöttem rá, hogy nem szabad lenyeljem, mert ez akár az egészségemre is káros lehet. Voltak olyan esetek, hogy rosszul lettem vagy elájultam, és nem tudtuk, miért, s most jövök rá, hogy mind halmozom magamban a dolgokat, és nem mondom el embereknek, hogy megbántottak. Rájöttem, hogy ezeket nem feltétlenül ordibálással, de meg kell oldani. Legnehezebb megbocsátani a nagymamámnak volt, azért mert anyumék nagyon sokat dolgoztak, én pedig nagyon sok időt töltöttem nagymamáméknál, s emiatt gyerekkoromban kialakult, hogy nagyon számít a véleményük. Nagymamámnak az a mentalitása, hogy a vallás hülyeség, hogy össze kell hasonlítani engemet és az unokatestvéremet; igaz, hogy én voltam az első tanuló, én voltam, aki nem csinált hülyeségeket, de mindig az unokatestvérem volt a jobb, az ügyesebb. A másik hogy nagymamám szinte utálja édesanyámat, mert hogy elrontotta édesapámat, hogy nem engedi, hogy megigya az adagját minden nap, nem engedi, hogy szabad legyen és nem jól neveli a gyerekeit, s ezt folyamatosan közli is édesanyámmal, ami nagyon bántó számomra. De tegnap este képes voltam megbocsátani, és bár tudom, hogy nem fog változni, mert nem tudok változtatni azon, hogy ő így beszél anyummal, mert a természetéből adódik, de valamilyen szinten előre is meg tudtam bocsátani azokért, amik ezután fognak történni. Tudom, hogy ez egy folyamat, s még sokszor sérülni fogok ebben, de igyekszem ebben gyógyulni.

H.B.

Szolgálni, hogy Isten országa épüljön

Számomra nagy kegyelem volt, hogy elmehettem és résztvehettem a lelkigondozói kurzuson. Ami lényeges, hogy nagyon hitelesek voltak a tanítók, ráhangolódva Istenre, az Ő segítségével rávezettek azokra a dolgokra, amikben hiányt szenvedtem, sérültem. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a jó beszélgetéseket, akár szervezőkkel, akár résztvevőkkel, amik ott lezajlottak szünetekben, ebédek alatt. A nyitottság, a belevaló keresztény magatartás, viselkedés, az őszinteség feldobta a hangulatom, könnyebben megnyíltunk, jól érezhettük magunkat.
Hálás vagyok Istennek, hogy megengedte, hogy ide eljussak, és megerősített bennem olyan dolgokat, amik által remélem, később szolgálhatok ilyen kurzusokon, és részem lehet az Ő országának építésében!

Kistestvéri szeretettel,
K. R. L.

Szabadnak és új embernek érzem magam

Hálát adok Istennek, hogy eljuthattam a Lelkigondozói kurzusra. Nagyon szépek és hatásosak voltak a tanítások.
A dícsőítések nagyon felfrissitettek és boldoggá tettek. A dícsőítésekben éreztem Isten jelenlétét.
Nagyon szabadnak és új embernek érzem magam a lelkigondozás után.

Áldjon meg titeket az Úr és őrizzen meg titeket.

Szeretettel, L.B.

már szabadnak érzem magam

Istennek hála én is eljutottam a Lelkigondozói kurzusra. A kurzus kezdetén azt gondoltam, hogy velem minden oké és nincsenek sérüléseim. Habár ez részben igaz is, mert a Fülöp kurzus alkalmával az Úr elég sok sebemet meggyógyított. A tanítások alatt, kezdtem rá jönni, hogy igen is vannak sérüléseim és megkötözöttségeim, legfőképpen az okkult dolgok, mint pl. az álomfejtés. Most már úgy érzem, hogy az Úr megszabadított még azoktól a dolgoktól is amiket már-már majdnem bálványoztam. Isten kegyelméből most már szabadnak érzem magam, és most már jobban felismerem, mindazon helyzeteket, dolgokat, ahol, amivel a gonosz be akar csapni vagy félre akár vezetni.

T.Sz

Elengedtem, mert tudom, hogy ő jó helyen van

Szeretettel üdvözlök mindenkit. Egy nagyon szép élményemet szeretném megosztani veletek, ugyanis a hétvégén Isten kegyelméből részt vehettem egy Lelkigondozói kurzuson, ahol többek között azért is imádkoztunk, hogy a nagymamámat, aki 25 éve halt meg, tudjam az Úr kezébe helyezni. Csodálatos érzés volt! Mostanáig, amikor eszembe jutott a nagymami, fájdalmat, elhagyatottságot éreztem és most egyszerűen béke és boldogság van bennem, mert tudom, hogy a legjobb helyen van és én sem vagyok többé egyedül! Hálás szívvel gondolok mindazokra, akik imáikkal hozzásegítettek ahhoz, hogy ezen a kurzuson részt vehessek, mindazokra, akik tanítottak és lelkigondoztak. Hála és dicsőség az Úrnak!

G. É.

Megismerkedtem valakivel, vagyis magammal

Ezt a hétvégét leginkább egy utazáshoz hasonlítanám, ahol megismerkedtem valakivel, vagyis magammal. Számos olyan dolgot fedeztem fel magamban, amelyekről eddig nem tudtam, vagy nem vettem tudomásul azt. A hétvége alatt, ahogy egyre több információ birtokában voltam annál törékenyebb lettem, de egyre erősebb is. Tudni azt, hogy bármit is tettem, bármit is gondoltam van, aki végérvényesen megbocsátja és eltörli azt, Ő a Jóisten.

És mivel Ő a saját képmására teremtett minket, így nekem is meg kellett tennem azt a lépést, hogy megbocsássak, és bocsánatot kérjek. Nem mondok újat azzal, hogy ez nem volt egy egyszerű és könnyű feladat, de ahogy az életem minden pillanatában így most is velem volt az én szerető Istenem, és nem csak tudtam, éreztem is.

Ezen a hétvégén egy olyan élményben volt részem, amit ha valaki más mesélne el nem biztos, hogy elhinném. Milyen jó, hogy ott voltam:) Hálás vagyok ezért:)

F.E.

Isten úgy szeret, ahogy vagyok

Isten úgy szeret, ahogy vagyok. Hála és dicsősség az Úrnak, hogy részt vehettem ezen a Lelkigondozói kurzuson. Nagyon építőek voltak a tanítások. Ami leginkább megérintet, hogy Isten úgy szeret ahogy vagyok! Nem kell kevesebbnek ereznem magam, azért mert fizikailag beteg vagyok, de lelkileg meggyógyultam. Megtapasztaltam Isten kegyelmét és ez többet ér mindennél! Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kurzust, aki lelkileg gyógyulni akar.

T.M.I

Már első nap éreztem, hogy az Úr kezelésbe vesz

Már nagyon rég szívem legbensőbb vágya volt, hogy örömben, fájdalomban, nehézségekben és kudarcokban képes legyek arra, hogy Istent szeressem és megmaradjak az Ő igéjében. Ennek ellenére mégis a János kurzus előtti időszakban elég mély sivárság jellemezte az Úrral való kapcsolatomat. Nemcsak, hogy nehezen bírtam megharcolni a Vele töltött időmet, de ha mégis harcoltam, sokszor nagyon felületes volt az imaidőm.

Végül eljutottam a János kurzusra. Már első nap éreztem, hogy az Úr kezelésbe vesz. Nem volt kellemes. Szembesültem azzal, hogy bár elég sokat tanított az Úr, mégis az életemen sokszor nem az istengyermeki vonások látszanak: nagyon sokszor teret adtam a szeretetlenségnek, ítélkezésnek és még sok egyéb bűnnek, amire nem az Úr tanított. A többi napokban igencsak azt tapasztaltam, hogy Isten az én szerető Atyám, akinek gondja van az én vágyaimra is, és megtanít arra az útra, amelyen egy krisztusi tanítványnak haladnia kell. Úgy éreztem, én akarok ezen az úton járni, de néha annyira bonyolult és nehéz, sokszor képtelenségnek tűnik Jézust követni. Itt a kurzuson megerősített az Úr, hogy Ő az egyetlen igaz Mester, akit nem én választottam ki, hogy kövessem Őt saját erőfeszítéseimből, hanem Ő az, aki kiválasztott és képessé tesz arra, hogy azon az úton járjak, amelyet Ő tanít nekem. Eddig még nem figyeltem fel az igében arra, hogy Jézus hogyan töltötte el egy napját. Tudtam, hogy az Atyával töltött idő fontos volt neki, de most vettem csak észre, hogy időt szentelt hogy a zsinagógában is szolgáljon, sőt a barátait sem hanyagolta el. Úgy éreztem, hasonló vagyok ahhoz a megszállott emberhez, aki naponta eljárt a zsinagógába. Én is hetente eljárok közösségbe, részt veszek szentmiséken, de a szívemben ott volt az a sok "jelentéktelennek" tűnő bűn, amit néha észre sem vettem. Csak most jutott el a szívemig, hogy Jézus annyira szereti övéit, hogy nem tűri meg, hogy az ellenség bitorolja őket. Megtapasztaltam ezt a szeretetét az Úrnak, úgy éreztem, új szívet kapok.

Megértettem azt is, hogy bár sokszor úgy gondolom, az én terveim és elképzeléseim szépek és jók, mégis az életem akkor van sínen, ha azt rá bízom az Úrra. Ő az, Aki jobban ismer, mint én önmagamat, és tudja mi jó nekem. Új módon adtam oda az Úrnak az életemet és minden tervemet. Rájöttem, mennyire ragaszkodok saját elképzeléseimhez, sőt, azokhoz az ajándékokhoz, kincsekhez is, amit mint Ábrahám Izsákot, úgy kaptam az Úrtól. De öröm, és szabadság van most bennem, hogy bár nehezen, de az Úr kezébe helyeztem mindent, ami nekem fontos, és tudom, hogy Nála van a legjobb helyen. Hiszem, hogy Isten tovább vezet ezen az úton, amelyen elindított, és az Ő kegyelméből képes leszek arra, hogy kövessem Őt gyümölcsöző élettel.

B. Éva

Elkezdtem a Szentírást naponta olvasni

Szomorúsággal tele indultam el aug.17-én a János kurzusra. Azon a napon mentettek fel vezetői állásomból, egy állami intézménytől. Ragaszkodtam ahhoz az álláshoz, hisz azt csináltam, amit szerettem, nagyon jó csapattal dolgoztam, több éven keresztül. Egyenértékűnek tartottam magam a kollegákkal. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat is, mert egy ideje ezek az állások politikai funkciók lettek és én soha nem politizáltam...

Maga a kurzus meglepetésekkel és élményekkel volt tele, hálát adok az Úrnak, hogy mindvégig ott tartott, mert voltak pillanatok, amikor legszívesebben elmenekültem volna

Nehéz volt szembenéznem azokkal az akadályokkal, amik gátolnak abban, hogy Jézus igazi tanítványa legyek. Nehéz volt bizonyos döntéseket meghozni, mert ismerem ragaszkodásaimat, mert nehezen tudok az élettervemről lemondani és elfogadni Isten tervét az életemben. Volt pillanat, amikor negatív irányban döntöttem, mert éreztem, hogy becsapom magam, ha a körülmények hatására döntök, és szenvedtem ezért. Összességében nekem a kurzus rengeteget mondott, sokat tanultam egy pár nap alatt és elkezdtem a Szentírást naponta olvasni, nemcsak alkalmanként.

Hazaérkezve a kurzusról azzal szembesültem, az első munkanapon, hogy kolleganőm és egyben jó barátnőm kijárta az útját annak, hogy ideiglenesen kineveztesse magát az addigi állasomra, amíg a versenyvizsgát kiírják. Gyűlölnöm kellene, de nem tudom. Szeretetet érzek iránta, hála az Úrnak!

G. Teréz

Ha megütik az egyik arcodat, tartsd oda a másikat is…

Számomra a János kurzus nagyon segített, hogy még közelebb kerüljek az én Atyámhoz. Megtapasztaltam, milyen az én Mesteremnek a keblére borulni és Őt hallgatni. Isten megmutatta az Ő tervét az én életemre és most értettem meg igazán, hogy milyen fontos az Oltáriszentség. Isten nap mint nap formál és alakít általa, és bármit is formál, az nagyon jó, és nála a legjobb helyen vagyunk.

Az Ige az, ami megáld minket, és ha befogadjuk, áldottak leszünk. De Isten szeretete mutatkozik meg akkor is, mikor megtör, mert ezáltal is tisztulunk, és képesek leszünk más embereket megérteni, meghallgatni és segíteni nekik. Mikor befogadtam Jézust az én szívembe, eldöntöttem, alázatos leszek és mindenkinek a szolgája, de helytelenül gyakoroltam az alázatot, mert még nem ismertem a Szentírást, sajnos az lett, hogy a lábtörlője lettem mindenkinek és az én emberi méltóságomat is elveszítettem. De az én drága Jézusom megmutatta erre is a megoldást. Ha megütik az egyik arcodat, tartsd oda a másikat is, de már harmadik arcod nincs, és ha harmadszor is tennék, megkérdezheted, hogy: miért teszed ezt? Dicsőség az Úrnak, mert ezáltal rávezetett, hogy elindulhat ilyen módon is egy beszélgetés a felebarátommal, amikor őt is Istenhez vezethetem. Mert nem vagyunk igazi tanítványok, amíg nem képzünk ki más tanítványokat. Hála legyen mindezekért a mi Urunknak Jézus Krisztusnak.

A. Kata

Nem az a fontos, hogy hol tartok, hanem hogy merre tartok.

Számomra a János kurzus nagyon sokatmondó volt. Úgy érzem, Istenhez sokkal közelebb kerültem, megértettem, hogy nem az a fontos, hogy hol tartok, hanem hogy merre tartok. Ez nekem egy nagy bátorságot adott, mert minden kurzuson azt éreztem, hogy senki, semmi, gyenge... stb. vagyok.

Amikor az egyik tanításon voltunk, ott engem nagyon mélyen megérintett, hogy Isten a tenyerébe vesz, formál engem és ehhez nagyon fontos, hogy hagyjam, hogy formáljon az Úr. A Mester csak úgy tud formálni, ha nyitott vagyok, ha hagyom és ha leteszem a csomagjaimat az "Izsákjaimat", amit Istentől ajándékba kaptam.

Valahogy így tudom elképzelni "Mikor a túl sokat elajándékoztam és a túl kevéshez már nem ragaszkodok, akkor kezdődik el az igazi élethez vezető út". Az Úr itt is megerősítette, amit már számtalanszor üzent nekem, hogy drága és értékes vagyok, az Ő alkotása vagyok, csak merjek közelebb menni hozzá. Megerősítette bennem újra, hogy táplálkozzak nap mint nap az élő kenyérrel, az élő vízzel, amit Ő készített számomra és menjek annyira közel, hogy meghalljam szíve dobbanását.

Mikor letettem a legdrágább csomagot, úgy éreztem, igen, itt van az Úr kezében a legbiztonságosabb helyen.

A. Edit

Fölösleges dolgaimtól szabadultam meg.

Nehezen tudtam kijutni a helyszínre, de Isten segítségével sikerült időben kiérni. Kedden és szerdán olyan zavaró körülmények voltak, hogy semmire sem tudtam odafigyelni. Az ellenség nagyon azt akarta, hogy ne vegyek részt a kurzuson. De hála Istenek csütörtökön nekem is elkezdődött a kurzus. Már délelőtt az Úr szólt hozzám, hogy megszabadít újból függőségeimből, bűneimtől. Majd a másnapi dicsőítésen egymás után többször szólt hozzám az Úr, hogy hallgassak rá. Majd este sor került arra is, amikor meghívott az Úr és én csak ültem az éj csendjében és hallgattam, hogy szól-e hozzám. Telt az idő, amit észre sem vettem. Isten a tenyerén tartott és simogatott és gyógyított, leírhatatlan érzés volt. Másnap sok fölösleges dolgomtól szabadultam meg, amit cipeltem és ragaszkodtam hozzá, sok ilyen hátizsák volt. Később rájöttem, hogy milyen nehezen tudom odaadni az Úrnak azt, amit tőle kaptam, milyen nagyon ragaszkodom hozzá, de végül letettem Isten oltárára. Isten rávilágított, hogy mindenemet nyugodtan adjam oda neki, bízzam rá nyugodtan az életemet, mert nála jó helyen van.

J. János

Tűz - Szentlélek tüze - így tudnám a kurzust egy szóval megfogalmazni. Erre vágytam már egy ideje. Isten ültette el ezt a vágyat a szívembe, ezt az is igazolja ahogyan én eljutottam a kurzusra. Csodálatos a mi Istenünk! Sok minden lecsengett, letisztult ezen a kurzuson. Mint például, hogy ha nem ismerem az én Istenemet nem tudom Őt dicsérni, imádni. Akarjuk személyesen megismerni a mi Urunkat. Merjük közel engedni magunkhoz.

És ha engedjük, Ő jelen van, és ha figyelünk is rá, Ő meghallgat, sőt szól is hozzánk. Kérdés hogy van fülünk meghallani Őt? Kihívás a dicsőítésbe, hogy merjünk bátrak lenni, merjük Istent közel engedni magunkhoz, hogy így átmehessen a dicséret imádásba. Ami mélyen érintett, hogy ha szabadok vagyunk a dicsőítésbe, Isten szól, és merjük megcselekedni, amit üzen, amit kér. Személy szerint is megtapasztaltam. Isten azt mondta, hogy szeressem ki a testvéremből a rosszat. Először azt mondtam, csak ezt ne Uram! Erre én nem vagyok képes. Az Úr hallgatott és csendben cselekedett. Másnap megmutatta a testvéremet olyan szeretni-valónak, hogy nem tudtam nemet mondani. Tudtam ez Isten ajándéka számomra. Szeretnem kell a testvéremet úgy, ahogy van. És amint ezt hitben elfogadtam, már az érzés is megszületett a szívembe: szeretni tudom a testvéremet, szeretni akarom őt. Már alig várom az alkalmat, hogy elmondhassam neki. Amit még megértettem, hogy a dicsőítés egy fegyver a szellemi harcban. Ezt is megtapasztaltam. Első két nap folyamatosan fájt a fejem. De én kitartóan, Isten kegyelméből ráhangolódtam a dicsőítésekre és megszűnt a fejfájásom. Tehát megtapasztaltam, hogy mennyire fontos minden helyzetben dicsérni Istent, akár jó az a dolog, akár nem, akár fájdalom, bármi is legyen, átnézni rajta, föl a keresztre. Átnézni a szemétdombon, és dicsérni Istent minden helyzetben. A harcban ne az erőnkbe bízzunk, hanem Isten erejében. Isten ölelésre lendülő karja elsöpri az ellenséget. Tehát ne az ellenségre figyeljünk, hanem Istenre. Ami még nagyon bátorító volt számomra, hogy merjünk áldozatok is lenni, ha ezt kéri Isten, mert minden áldozatból egy új élet születik meg. Még ami nagyon mélyen érintett, hogy teljes lényünk van meghívva Isten dicsőítésére. Minden, amit teszek, valakit dicsér. És hogy nem mindegy kit akarok dicsérni.

Nagyon mélyen érintett, hogy az Úr újra meghívott szövetségesének.

Mennyei Atyám, én megköszönöm, hogy résztvevő lehettem ezen a csodálatos kurzuson, hálát adok neked mindenért! Dicsőítelek és áldalak téged minden nap! Megköszönöm a testvéreket, akik által lehetővé tetted számomra a Veled való mély találkozást! Ámen.

A. Krisztina

5. oldal / 8

Lelkigondozói kurzus tanúságtételek 2016

Fülöp kurzus tanúságtétel 2015

Lelkigondozói kurzus tanúságtételek 2015

János kurzus tanúságtételek

A Szentlélek tűze

Menü