Részletek

Kategória: Megújulás

Kedves Barátaim!  

1. "A mi Urunk,  Jézus Krisztus kegyelme, az Isten  szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal" (2Kor  13,13).

Ezzel köszöntöm a Katolikus Karizmatikus Megújulás  közösségei és csoportjai Nyolcadik Nemzetközi Találkozójának  résztvevőit  itt, Rómában.

Találkozótok kezdete az egész  Egyház számára nagyon jelentős  pillanatra esik, de a Karizmatikus  Megújulás számára Pünkösd ünnepe ebben az  évben - mely  a 2000. Év Nagy Jubileumára való készület Szentléleknek szentelt  éve - sajátosan fontos, hiszen ez az év számotokra rendkívüli  intenzitású  bekapcsolódást kíván meg a nagy előkészületbe. A Tertio millenio adveniente körlevélben írtam: "A Jubileumra  való előkészület fő célja, hogy újra  megtapasztaljuk a  Lélek jelenlétét és működését, aki az Egyházban a  szentségekben,  különösen a bérmálás szentségében, valamint a karizmák,  szolgálatok, feladatok sokféleségében működik az Egyház  javára." (Nr. 45.)  Minden bizonnyal a Ti karizmátok sajátos  intimitásra vezet benneteket a  Szentlélekkel. A Katolikus Karizmatikus  Megújulás elmúlt 30 éve bizonyítja, hogy  sokakat elsegítettek arra, hogy újra felfedezzék a Szentlélek  jelenlétét  és hatalmát az életükben, az Egyház életében, a világ  életében.  Ez a felfedezés sokakat eltöltött a Krisztusba vetett hit örömével,  lelkesedésével, nagy szeretettel  az Egyház iránt, nagylelkű önátadással az  Egyház küldetése  iránt. Ebben az évben ezért csatlakozom hozzátok a dicsőítésben  és hálaadásban mindazért az értékes gyümölcsért, melyet  Isten közösségeitekben  akar megérlelni, és rajtatok keresztül  az Egyházban.

2. Bizonyos értelemben a Ti  találkozótok része az egyházi  mozgalmak és új közösségek nagy találkozójának, melyet május  30-án, Pünkösd vigíliáján tartottunk a Szent Péter téren.  Nagyon akartam, hogy létrejöjjön ez a találkozó,  és vártam a tanúságtételek  megosztását. S ma be kell vallanom,  hogy mélyen megérintett az  összeszedettségnek, imának a lelkülete,  az Úrban való öröm és ünnepelni tudás,  mely jellemezte  ezt az eseményt, s mely valóban a Szentlélek ajándéka. Az  egyházi  közösség intenzív pillanatai voltak ezek, és megmutatták az  egységet a  sokféle karizma között, mely jellemzi az egyházi  mozgalmakat és új közösségeket.  Láttam, hogy a világ minden  részéről sok képviselője érkezett a Megújulásnak, és  hálás  vagyok nektek ezért.

Péteri szolgálatom kezdetétől  a mozgalmakat az Egyház és az egész  emberiség számára nagy  lelki erőforrásnak ismertem fel, a Szentlélek ajándékának  korunk számára, a remény jeleként mindenkinek. Május 30-án  a Szent Péter térről  fontos, erőteljes üzenet hangzott el,  mely nemcsak a mozgalmaknak, hanem az  egész Egyháznak szólt.  A mozgalmak bizonyságot tettek az Egyházzal való  közösségükről  karizmájukkal szolgálni akarják az egyetemes egyházat, a helyi  egyházat, a plébániát. Bizonyos vagyok abban, hogy ez a felejthetetlen  esemény a  Ti találkozótok számára is gazdag inspiráció.

3. A Katolikus Karizmatikus Megújulás közösségeinek  sajátos, a  Szentszék által elismert küldetése van. Szabályzatotokban  benne van, hogy a  karizmatikus közösségek katolikus identitását  őrzitek, bátorítjátok őket, hogy  legyenek közvetlen kapcsolatban  a püspökökkel és a római pápával. A mi  korunkban, melyben  elterjedt a relativizmus és a zűrzavar, rendkívül fontos  segíteni  az embereket, átérezni, hogy az Egyház tagjai. Egy  egyházi mozgalomhoz tartoztok. S az "egyházi" kifejezés nem  díszítő  elem. Ez pontosan kifejezi a keresztény képzés fontosságát,  és hordozza  a hit és az élet összetartozását. A lelkesedő  hit, mely olyan élő a  közösségeitekben, nagy gazdagság,  de nem elegendő. Együtt kell járnia a  keresztény képzéssel,  mely biztos, készséges és hűséges az Egyház Tanítóhivatala  iránt. Ennek a képzésnek az imaéleten, az Isten Igéjére  való hallgatáson, a  szentségek méltó vételén - különösen  a kiengesztelődés és az Eukarisztia  szentségének vételén  - kell alapulnia. A hitben való érettséghez szükséges, hogy  a hitigazságok Ismeretében is növekedjünk. Ha ez nem történik  meg, akkor fellép  a felületesség, a szélsőséges szubjektivizmus  és illúzió veszélye. A Katolikus  Egyház Új Katekizmusa kell  hogy minden keresztény számára - s így a Megújulás  minden  közössége számára is - állandó vonatkoztatási pont legyen.  Ismételten meg  kell mérni magatokat az "egyházias jelleg" fényében,  melyet lefektettem a  Christifideles laici (nr. 30) exhortációmban.  Mint egyházi mozgalomnak  jellemeznie kell benneteket az egyházias  érzületnek - sentire cum Ecclesia- az  Egyházi Tanítóhivatal,  a lelkipásztorok és Péter utódja iránti gyermeki  engedelmességnek  (filial), hogy velük együtt építsétek az egész Testtel a  közösséget.

4. A Katolikus Karizmatikus Megújulás Közösségei  Nyolcadik  Találkozójának mottójául Krisztus szavait választottátok:  "Tüzet jöttem  bocsátani a földre, mennyire vágyom, hogy fellobbanjon!"  (Lk 12,49.) A mi Urunk,  Jézus Krisztus, a világ Üdvözítőjének  nagy jubileumára készülve ezek a szavak  erőtől visszhangoznak.  Isten Fia emberré lett, elhozta nekünk a szeretet tüzét  és  a szabadító igazságot. Az új évezred küszöbén az Egyház  hallja Mesterének  sürgetését, hívását a misszió iránti  még nagyobb elköteleződésre: "megértek a mezők az aratásra"  (vö. Mk 4,29}. Minden bizonnyal megfontoljátok ezt  találkozótokon.  Engedjétek át magatokat a Szentlélek vezetésének, aki az  evangelizáció  és a misszió legkiválóbb "ügynöke".

Imámmal  kísérem kezdeményezéseiteket, és remélem, hogy ez a  találkozó,  mely ilyen jelentős körülmények között történik, meghozza  az egész  Katolikus Karizmatikus Megújulás számára a szükséges  gyümölcsöket. Bárcsak  mérföldkő lenne ez a találkozó  a ti zarándokutatokon a 2000. Év Nagy Jubileuma  felé. Mindannyiotoknak,  közösségeiteknek és szeretteiteknek szerető apostoli  áldásomat  küldöm.

II. János Pál Pápa, Vatikán, 1998. június 1

Részletek

Kategória: Megújulás

A Katolikus Karizmatikus Megújulás nem egy egységes világméretű mozgalom. Nincs egy alapítója, vagy alapító csoportja, mint más mozgalmaknak. Nincs tagsági listája. 

Igen eltérő személyek, csoportok és tevékenységeknek gyakran egymástól teljesen független, más fejlődési szakaszban lévő szőttese. Mely  ennek ellenére osztoznak az alapélményben és az általános célokban. Ez a laza szövésű kapcsolatrendszer megtalálható egyházmegyei, nemzeti és nemzetközi szinten.  Ezt a kapcsolatot inkább  jellemzi a szabad társulás, a dialógus, az együttműködés, mint az integrált, szervezett struktúra.  A vezetést inkább az jellemzi, hogy felkínálja szolgálatát, s nem a kormányzási szándék.

 A Katolikus Karizmatikus Megújulás fő céljai:

1. Elősegíteni a folyamatos, érett megtérést a mi Urunkhoz, üdvözítőnkhöz, Jézus Krisztushoz.

2. Elősegíteni az egyesek határozott, személyes megnyílását a Szentlélek jelenléte és hatalma előtt.

Ezt a két kegyelmet gyakran együtt tapasztaljuk meg, eltérő módon nevezik a világ különböző részein, pl.: szentlélek-keresztség, eltelés Szentlélekkel, megújulás a Szentlélekben. Általában a keresztény iniciáció kegyelmének személyes elfogadásának értelmezik, mely  képessé tesz Krisztus szolgálatára az Egyházban és a világban

3. Nemcsak a Karizmatikus Megújulásban akarja elősegíteni a karizmák elfogadását és használatát, hanem az egész Egyházban. Ezeknek a  rendes és rendkívüli adományoknak gazdagsága van jelen a laikusok, a szerzetesek és a klerikusok körében. Megfelelő ismeretük és az egyházi élet más kitevőivel összhangban történő használatuk erőforrás a    keresztények számára az életszentség útján és küldetésük teljesítésében.

4. Elősegíteni a Szentlélek erejében történő evangelizálást, az egyházon kívüliek evangelizálását, a névleges keresztények újra-evangelizálását, a kultúrák és a társadalmi struktúrák evangelizálását. A Megújulás különösen hangúlyozza az Egyház küldetésében való részesedést, az Evangélium hirdetését szóval és tettel, a Jézus Krisztusról való személyes szóbeli tanúságtételt, és az olyan munkát, mely elősegíti a hitet és az igazságosság érvényrejutását, melyre mindenki hivatott.

5. Elősegíteni az életszentségben való folyamatos növekedést az által is, hogy a karizmatikus dimenzió megfelelő módon integrálódjon az Egyház egész életében. Ennek módja a szentségi és liturgikus élet, a hagyományos katolikus imamódok és lelkiségek megerősítése, az Egyház Tanítóhivatalának vezetésével a  katolikus tanítás egyre teljesebb megismerése, és részvétel az Egyház pasztorációs tervében. Ezek a tervek és célok következnek a katolikus Karizmatikus megújulásból,  az egyesek, az imacsoportok, közösségek számára, a helyi, az egyházmegyei, s a nemzeti szolgálóbizottságok és szolgálók számára.

Részletek

Kategória: Megújulás

Kamaszkoromban kedvenc idotöltéseim közé tartozott a horgászat. Gyakran már hajnal előtt felkeltem és órákat üldögéltem szülővárosomat körülvevö öbölbe a kinyúló szirtek egyikén. Olykor  nagy lelkesedéssel és büszkeséggel vittem haza négy-öt kis halat,  ezeket aztán édesapám megtisztított, elkészített, édesanyám pedig  megsütötte és feltálalta a vacsorára.

Amikor idősebb lettem elengedtek a szomszéddal is horgászni, akinek volt egy kis csónakja. Hirtelen egészen új világ tárult elém. Nem kellett többé reménykedve  ücsörögni egy szirten, várakozva hogy jön-e a hal vagy  sem.  Most szabadon felkereshettük a Corio öbölnek a legtávolabi részeit, sőt a mélyvízre is kimehettünk, ahol a nagy halak vívtak, s ahol teljesülhetett a vágyam, hogy igazi nagy halakat fogjunk. Most már előfordult, hogy  hazafelé időnként nehéz volt cipelni a zsákmányt, amit fogtam. Már nem az volt a nehézség, hogy elég lesz-e vacsorára, hanem, hogyan tudjuk szétosztani, amit hazavittem.  S ezek nem kis halak voltak a horgomon, hanem igazi nagy halak, melyeket olykor igazán nehéz volt kihalászni.

Olyan nagy tömeg vette körül Jézust egy nap, hogy hallgassa tanítását, hogy Simon csónakjába ült, kicsit távolabb a parttól, és onnan kezdte tanítani az embereket. Amikor befejezte mondandóját, felszólította Simont: " evezz a mélyre és vesd ki hálóidat". Duc in altum! Péter, a tapasztalt halász és társa tudták, hogy ez nem alkalmas idő a halászatra, mégis döntés elő kerültek.  A szakmai tapasztalatukban bíznak vagy vállalják a kockázatot ennek az embernek a szavára, aki nem halász, de akinek hatalma van megérinteni hallgatósága szívét.

Azt gondolom, hogy manapság a Karizmatikus Megújulás hasonló döntés előtt áll.   A mai világ, a maga sokféle tudásaával, technológiájával nehezen illeszkedik az apostolok világához, azonban a mi korunkban is annyi bizonytalanság és félelem van,  mint Jézus idejében Izraelben. Őket is sújtotta a terrorizmus kemény keze, és nyögtek a Fundamentalista vezetők elnyomása alatt. Ugyanakkor idegen elnyomás alatt éltek.  S ezeknek az embereknek hozta Jézus a jó hírt, hogy atyáik Istene most is szereti őket, nem vetette el őket.  Jézus arra hívta őket, hogy új, radikális módon higgyenek benne, és kinyilvánította nekik gyógyító hatalmát, és válaszolt a benne bízok ínségére. Visszaadta még a holtak életét is, sőt örök életet adott azoknak, akiknek volt mersze ezután vágyakozni. Jézus a remény üzenetét hozta, és a Szentlélek igéretét. Jézus arra szólította fel kortársait: "evezz a mélyre".

II. János Pál pápa a "Novo Millenio Ineunte" apostoli levelében visszaemlékezik az örömnek arra a kiáradására, mely elárasztotta az Egyházat a jubileum 2000. évében. A kegyelem áradását úgy írta le: mint az "Isten és a Bárány trónusából fakadó áradó élő vízforrás" (Jel 22.1). Világos, hogy a Szentatya a Nagy Jubileumot igen jelentős eseménynek tekinti. Ezt írja ebben a dokumentumban: "…Pápaságom kezdetétől előttem lebegett a 2000 Szent Év. Úgy gondoltam ennek a megünneplésére, mint gondviselésszerű lehetőségre, mely harminc évvel a II. Vatikáni Zsinat után jut az Egyháznak, hogy megvizsgálja, hogyan újulhatna meg, hogyan vállalhatja friss lelkesedéssel újra a missziós küldetését…."

Mint az ICCRS elnöke, azt kell mondanom, hogy az én gondolataimnak a középpontjában pedig az áll, hogy ez az idő kegyelmi lehetoség a világméretű Katolikus Karizmatikus Megújulás számára,  és hogy szükségünk van új lelkesedésre. Úgy vélem, hogy az Úr új és páratlan lehetoséget ad most nekünk arra, hogy "kievezzünk a  mélyre",  s nem halfogást igér bőségben, hanem ember-fogást.  Éveken át hallom, ahogyan mondják sokan, hogy a "Szentlélek új hullámára van szükségünk".  De nem fordítottam időt erre a várakozásra, mert bizonyos vagyok abban, hogy mi már benne vagyunk ebben az új hullámban, vagy szívesebben mondom ezt úgy: "ez az az idő, amikor   új lehetoséget kaptunk a Szentlélek Úristentől".

A II. Vatikáni Zsinatot követően nem azért árasztotta ki a Mindenható Isten   Egyházára a kegyelemnek és erőnek ezt az új folyamát,   hogy aztán  elapadjon és kiszáradjon. Nem! Ellenkezőleg, a Mindenható  folyamatosan motivál bennünket, hogy  ugyanazon Szentlélek által szemléljük Jézus Krisztus Arcát!  János Pál pápaként emlékeztet bennünket ebben a dokumentumban arra, hogy ez az Arc a kereszten meggyötört és véres, de ez az Arc a Feltámadott Arca is egyben, akire feltekintünk most, az új évezred kezdetén.  Nem kell azon aggodalmaskodnia a Karizmatikus Megújulásnak, hogy vannak nehézségek, hogy   növekszik–e számban az Egyházon belül. Úgy gondolom, most az a fontos, hogy eltekintsünk Jézus Arcára, aki az új élet forrása, s hogy nyitva maradjunk a Szentlélek által kiáradó kegyelemre.

Benneteket, akik a Karizmatikus  Megújulás vezetői vagytok, arra hívlak, hogy úgy a rendkívüli lehetőségek idejének tekintsétek napjainkat.  Arra szólítalak, hogy hozzatok döntést és oldjátok el a csónakokat a biztonságos és langyos parti vizektől,  és merészkedjetek ki a mélyre, ahol áradnak az élő vizek. Minden bizonnyal  a mély vizek  színe sötét, és a szél gyakran erős, de legyetek készen a gazdag halfogásra.  De hadd figyelmeztesselek benneteket!  Még a halfogás közben se a hálóra figyeljetek, arra, hogy mennyi és milyen hal  van benne, egyedül Jézus Arcára fordítsátok tekinteteteket.

Abban a kezdeményező erőben, melyben részesedtünk mindannyian a Szentlélek keresztségben vésem szívetekbe Szet. Pál szavait: " szítsd fel magadban Istennek ajándékát, melyet kézfeltételem által kaptál.  Isten nem a félénkség lelkét adta, hanem az erő, a szeretet és józanság Lelkét…" (2Tim.1.6-7).

Részletek

Kategória: Megújulás

Azt szokták mondani, hogy a hívő embernek a „zsebe” tér meg utoljára. Ez alighanem igaz, mert ismerek sok olyan templomos, bibliás szentéletű atyafit, akinek nincs fogalma arról, hogy mi is a tized – ismeri el a szentéletű és tudós Zs. Tüdős Klára, akinek volt bátorsága, mert akart, Isten markában élni!

Bár a „tized“ fogalma erősen a középkor egyházképéhez kötődik, mégis a forrása és gyökere máshol keresendő. Gondolkodjunk együtt, és megértjük a „Tedd ezt, és élni fogsz! “ misztériumát. Maga Jézus, nem győz bennünket figyelmeztetni: „Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok“ (Mt.6,25). Máshol: „Adjatok, és akkor
ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd néktek is.“ (Lk.6,38) De valljuk meg őszintén, mi, akik a TV előtt szerezzük be napi információinkat, és rádiót hallgatva, újságot olvasva rendezzük be életünket és megélhetésünket, félünk bízni e jézusi
igékben! Bár azt is tanította: „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” – mégis miért adnánk fel összeokoskodott megélhetésünk egy részét, (tizedét), amikor minden pillanatban elveszíthetjük mindenünket. Igaz, hitvallásunkban így mondjuk: „feltámadt a halálból”, hogy most is él, szeret, és gondoskodik rólunk, de melyikünk veszi ezt komolyan?

Milyen nehéz is elhinnünk, hogy nem pusztán Jóbnak, de nekünk is szól az ígéret: „A pusztulást és a drágaságot neveted, és a fenevadaktól se félsz.(…)Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.” (Jób 5,18–27.) Igen, erre lenne a legnagyobb szükségünk az evilági
bizonytalanságok közepette! De mintha elhagyott volna bennünket az Isten. (Nagyobb istentelenség szakadt ránk, mint eleinkre a pogány Rómában. Esetleg tévednék?)
Mit mond Ő? „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura. Azt kérdezitek: Hogyan térjünk vissza? Márpedig ti megcsaltok engem! Azt kérdezitek: Mivel csaltunk meg? A tizeddel és a felajánlásokkal. Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet. Akkor aztán próbára tehettek engem – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok. Boldognak mond majd benneteket minden nép, mert a boldogság országa lesztek – mondja a Seregek Ura.” (Mal 3,6–12.) A fentiekben már valló jézusi tanítvány is belátja: „Mert hát nem akarjuk megtanulni, hogy az enyémnek a tizede az mindig a másé, mert Isten így rendelkezett. Én, amikor semmink se volt, évekig éltem hívő
testvérek tizedéből” (Zs. Tüdős Klára: Isten markában élni).

Jómagam, aki a kisváros és a falu tapasztalatait szemlélem, megértem sokak aggodalmát. Sokszor tettét fel titkon és hangosan a kérdést: „Nem lopja-e meg pénzünket a pap?” Igaz, addig még nem jutottunk el, hogy nem a papnak, nem is a templomnak, hanem az Istennek adjuk, (legtöbbször nem adjuk) a tizedet! A pap, Jézus nyájának pásztora, csak gazdálkodik jól-rosszul Isten javaival, melyről az Úr fogja elszámoltatni (az egyházi illetékesekkel együtt).

Tudom, sokakat megtéveszt az Egyház engedménye az egyházi hozzájárulásokról (helytelenül: egyházi adóról), de ez inkább arra vonatkozik, hogy bevezessen az adakozás örömeibe! Épeszű ember bizonyára nem gondolja, hogy évi 1-2 ezer forinttal intézi el alkotójának rendelkezéseit! (E sorok írója is igyekszik családja minden jövedelmének tizedét az Úrnak visszajuttatni, mégis hiány nélkül élünk, ha tetszik: „mannából”!) „Azt mondom ugyanis: Aki szűken vet, szűken is arat, s aki bőven vet, bőven arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a vidám adakozót szereti. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre.” (2Kor 9,6–9.)

A katolikus egyre-másra azt hallani, hogy hívők, akik becsületesen megadják Istenüknek a tizedet, a romló életkörülmények ellenére, hiány nélkül élnek! Protestáns barátaim azt mondják, hogy ez természetes, mert Isten szereti az engedelmességet. Bennem csak az
kelt megütközést, hogy a még oly „zajos” Hit Gyülekezetben is képesek megadni minden jövedelmük tizedét a csoportosulásuk szolgálatára, de egy-két katolikus hittestvérem jobban bízik anyagi ügyeskedésében, mint az isteni áldásban. Két úrnak szolgálni pedig nem lehet! Mégis azt kiáltom: vigyázat! Nehogy úgy járjunk, mint Ananiás és Szafira!
(ApCsel 5,1–6)

„Ha a hívő nép komolyan venné és becsületesen megadná minden kapott javából a tizedet, nem volna senkinek anyagi gondja köztünk, s a világ megértené a szeretetről szóló bizonyságtételünket.”

(Zs. Tüdős Klára)