Köszöntjük a BÚZAMAG KÖZÖSSÉG oldalán!

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Lelkigondozói kurzus - 2022. február 17-20. Csíkszereda

biblia 1A lelkigondozói kurzus alatt számos dologgal szembesültem. A kurzus során viszont különösen örültem, hogy a Fülöp-kurzuson való részvétel a feltétel, hiszen így sokkal nyitottabban tudtam részt venni ezen a kurzuson.

Számomra a legintenzívebb élmény volt, hogy az ott kapott tanítást szinte azonnal életre válthattam, sőt bizonyos szempontból még meg is előzte a gyakorlat. Isten ajándéka és egyben bizonyíték, megerősítés is volt ez számomra, hogy Isten tevékenykedik. NAGY AJÁNDÉK. Különösen hálás vagyok ezért az élményért, mert a kurzus lényegi részében, a lelkigondozásban mindenfajta érzelem, belső megerősítés elmaradt, amiről már korábban jelezték, hogy lehet ilyen. Tudom, azonban, hogy a kurzuson és általa bennem a döntések nyomán a kegyelem folyama meg inkább elindult.

Hadd fejezhessem be tanúságtételemet egy számomra kedves film (A mennyországot választom) egy párbeszédjelenetével:

  • Fülöp atya, miért olyan nehéz követni az Evangéliumot?
  • Mert olyan egyszerű.

Úgy érzem, e kurzuson ezzel szembesültem, leginkább gyümölcsként ezt viszem magammal.  Sz. M.

 

Számomra a legfontosabb megismerés a kurzusból az, hogy mennyire fontos, hogy megbocsátsunk egymásnak. Ezt nem csak azért, hogy a mi kapcsolatunk rendeződjön  a másik féllel, hanem mert csak így áll helyre az én kapcsolatom Istennel és így tud másnak a kapcsolata is helyreállni Istennel. Most már tudom, hogy van a bűneimre bocsánat, a sebeimre gyógyulás és a legfontosabb, hogy törekedjek arra, hogy úgy tekintsek Istenre, mint az én legjobb barátomra, és ilyen kapcsolatot ápoljak vele. P. O.

 

Nagyon vágytam, hogy eljöjjek erre a kurzusra, az életemben annyi minden már annyi minden felvolt borulva körülöttem és éreztem, hogy így már nem mehet tovább.  A kurzus elején az volt bennem, hogy nem tudok ezekből megszabadulni, azonban a második este már teljes felszabadulást éreztem, mintha repülnék. Eddig annyira hatott rám másnak a véleménye, de tudom, hogy Istennek így vagyok a legkedvesebb, és már nem fog zavarni másnak a véleménye.

A Szentlélektől kaptam egy kegyelmi ajándékot is amire már nagyon vágytam. T. T.

 

Eddig sosem mertem kiállni beszélni mások előtt, most végre kaptam bátorságot hozzá.

Az okkult dolgoknak, a babonáknak sosem adtam nagy jelentőséget, de valahogy mindig meghallgattam, és hittem is bennük, még mikor hülyeségnek is tartottam valamit.

Azt is tudom, hogy fontos, hogy megfogalmazzam az imádságaim és azokat bátran kimondjam Isten előtt, még ha tudom is, hogy Ő ismeri a gondolataimat. B. V.

 

A kurzus által nagyon sok igazságot kaptam, mert rengeteg téves meggyőződés volt bennem, emiatt sokat szomorkodtam, azt hittem, hogy ezen nem tudok változtatni, bár nem egyedül, de Istennel lehetséges! Úgy érzem, hogy ráléptem egy útra az Úr Jézussal együtt, és hogyha el is esek, tudom, hogy Ő megtart és jó lesz a vége a dolgoknak. B. H.