Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az idÅ‘t, hogy elkezdte közvetÃteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvÅ‘ embert egy idÅ‘ után szinte csak ezek a szÃnes beszámolók tartották életben, már alig várta Å‘ket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes , tavacskával dÃszÃtett parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányÃtós ékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a szÃnes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerÃtÅ‘ részletességgel Ãrta le a kinti világot , a másik, folyton fekvÅ‘ behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetrÅ‘l beszélt. Bár a folyton fekvÅ‘ ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte Å‘ket a másik érzékletes leÃrása
alapján. A napok és hetek teltek.
Â
Egy reggel a betegeket fürdetni készülÅ‘ nÅ‘vér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hÃvta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kÃnálkozott rá, a korábban a belsÅ‘ ágyon fekvÅ‘ beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nÅ‘vér szÃvesen segÃtett, kényelembe helyezve Å‘t azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nÅ‘vért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nÅ‘vér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.
ValószÃnűleg csak bátorÃtani akarta Önt! –mondta a férfinak.
Â
Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját
helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
Â
Minden nap ajándék az élettől!