Az adakozásról

Azt szokták mondani, hogy a hívő embernek a „zsebe” tér meg utoljára. Ez alighanem igaz, mert ismerek sok olyan templomos, bibliás szentéletű atyafit, akinek nincs fogalma arról, hogy mi is a tized – ismeri el a szentéletű és tudós Zs. Tüdős Klára, akinek volt bátorsága, mert akart, Isten markában élni!

Bár a „tized“ fogalma erősen a középkor egyházképéhez kötődik, mégis a forrása és gyökere máshol keresendő. Gondolkodjunk együtt, és megértjük a „Tedd ezt, és élni fogsz! “ misztériumát. Maga Jézus, nem győz bennünket figyelmeztetni: „Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok“ (Mt.6,25). Máshol: „Adjatok, és akkor
ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd néktek is.“ (Lk.6,38) De valljuk meg őszintén, mi, akik a TV előtt szerezzük be napi információinkat, és rádiót hallgatva, újságot olvasva rendezzük be életünket és megélhetésünket, félünk bízni e jézusi
igékben! Bár azt is tanította: „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” – mégis miért adnánk fel összeokoskodott megélhetésünk egy részét, (tizedét), amikor minden pillanatban elveszíthetjük mindenünket. Igaz, hitvallásunkban így mondjuk: „feltámadt a halálból”, hogy most is él, szeret, és gondoskodik rólunk, de melyikünk veszi ezt komolyan?

Milyen nehéz is elhinnünk, hogy nem pusztán Jóbnak, de nekünk is szól az ígéret: „A pusztulást és a drágaságot neveted, és a fenevadaktól se félsz.(…)Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.” (Jób 5,18–27.) Igen, erre lenne a legnagyobb szükségünk az evilági
bizonytalanságok közepette! De mintha elhagyott volna bennünket az Isten. (Nagyobb istentelenség szakadt ránk, mint eleinkre a pogány Rómában. Esetleg tévednék?)
Mit mond Ő? „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura. Azt kérdezitek: Hogyan térjünk vissza? Márpedig ti megcsaltok engem! Azt kérdezitek: Mivel csaltunk meg? A tizeddel és a felajánlásokkal. Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet. Akkor aztán próbára tehettek engem – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok. Boldognak mond majd benneteket minden nép, mert a boldogság országa lesztek – mondja a Seregek Ura.” (Mal 3,6–12.) A fentiekben már valló jézusi tanítvány is belátja: „Mert hát nem akarjuk megtanulni, hogy az enyémnek a tizede az mindig a másé, mert Isten így rendelkezett. Én, amikor semmink se volt, évekig éltem hívő
testvérek tizedéből” (Zs. Tüdős Klára: Isten markában élni).

Jómagam, aki a kisváros és a falu tapasztalatait szemlélem, megértem sokak aggodalmát. Sokszor tettét fel titkon és hangosan a kérdést: „Nem lopja-e meg pénzünket a pap?” Igaz, addig még nem jutottunk el, hogy nem a papnak, nem is a templomnak, hanem az Istennek adjuk, (legtöbbször nem adjuk) a tizedet! A pap, Jézus nyájának pásztora, csak gazdálkodik jól-rosszul Isten javaival, melyről az Úr fogja elszámoltatni (az egyházi illetékesekkel együtt).

Tudom, sokakat megtéveszt az Egyház engedménye az egyházi hozzájárulásokról (helytelenül: egyházi adóról), de ez inkább arra vonatkozik, hogy bevezessen az adakozás örömeibe! Épeszű ember bizonyára nem gondolja, hogy évi 1-2 ezer forinttal intézi el alkotójának rendelkezéseit! (E sorok írója is igyekszik családja minden jövedelmének tizedét az Úrnak visszajuttatni, mégis hiány nélkül élünk, ha tetszik: „mannából”!) „Azt mondom ugyanis: Aki szűken vet, szűken is arat, s aki bőven vet, bőven arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a vidám adakozót szereti. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre.” (2Kor 9,6–9.)

A katolikus egyre-másra azt hallani, hogy hívők, akik becsületesen megadják Istenüknek a tizedet, a romló életkörülmények ellenére, hiány nélkül élnek! Protestáns barátaim azt mondják, hogy ez természetes, mert Isten szereti az engedelmességet. Bennem csak az
kelt megütközést, hogy a még oly „zajos” Hit Gyülekezetben is képesek megadni minden jövedelmük tizedét a csoportosulásuk szolgálatára, de egy-két katolikus hittestvérem jobban bízik anyagi ügyeskedésében, mint az isteni áldásban. Két úrnak szolgálni pedig nem lehet! Mégis azt kiáltom: vigyázat! Nehogy úgy járjunk, mint Ananiás és Szafira!
(ApCsel 5,1–6)

„Ha a hívő nép komolyan venné és becsületesen megadná minden kapott javából a tizedet, nem volna senkinek anyagi gondja köztünk, s a világ megértené a szeretetről szóló bizonyságtételünket.”

(Zs. Tüdős Klára)

 továbbiak: www.karizmatikus.hu