A felismerésekben intenzív segítség volt egy-egy dinamika átélése. Olyan mély alapsérüléseket ismertem fel egy dinamika által, amiket biztosan állíthatok most utólag, hogy semmilyen más körülmény között ilyen tisztán és világosan nem ismertem volna fel. Hálás vagyok Istennek az elhívásért, hogy nyitottá tette a szívemet, hogy beköltözött oda, hogy gyógyította, simogatta és szeretgette.
Ami legerőteljesebben él bennem, az a megbocsátás azon új formája, amivel a kurzuson találkoztam először. A lelkigondozás alatt megbocsátottam sok személynek, akik sérülést, fájdalmat okoztak nekem. Csodálatos volt a másnap reggeli ébredés, amikor vizsgáltam a szívemet, kerestem a haragot, de már nem volt. Nem találtam. Megtapasztaltam, hogy a szellemvilág előtt kimondott megbocsátásnak hatalmas ereje van. Hiszem azt, hogy az áldás is, amit ugyanilyen formában azokra az emberekre kértem, nagy erővel bír.
K. E.
Köszönöm neked Istenem!
Már jó ideje érzem, szükségem van valamire, valami hiányzik az életemből, nem találom a helyemet, amikor egy közösségi alkalomkor hallottam a Lelkigondozói kurzusról, már tudtam, itt megtalálom, amit keresek: a lelki békét.
Erre a kurzusra nehézségekkel, kétségekkel, ugyanakkor hatalmas vággyal a szívemben jöttem. Kilenc éve veszítettem el édesapámat. Az akkori helyzetem nem engedte meg a gyászt, mert a szívem alatt hordoztam második kisfiamat. Úgy temettem el az édesapámat, mintha egy idegent temettem volna. Legyűrtem a gyásszal járó fájdalmakat, a kisfiam és jómagam érdekében.
Ezt a gyászt és fájdalmat, azóta magammal cipelem. Most pedig sikerült, hogy elengedjem az édesapámat, hisz tudom, hogy a mennyei Atyánál van. Most értettem meg, valójában mekkora súllyal a szívemen éltem idáig, és végre ezt a terhet letehettem, így tovább léphetek az élet olykor nehéz útjain. Hála Istennek, hogy részt vehettem a kurzuson, érezhettem az Ő végtelen szeretetét és irgalmát.
Köszönöm neked Istenem!
Sz.G.
Istenre tekintve tudok menni a lépcsőn felfele
Két éve készülök a Lelkigondozói kurzusra, de csak most sikerült, hogy eljussak. Érdekes volt felismerni, mennyi kötözöttség van az életemben, egy csomó minden, amire nem is gondoltam. A kurzus minden része nagyon tanulságos volt számomra. Minden részénél volt valami, amit be tudtam tulajdonítani az én életembe. De ami a legmélyebben érintett, az a rész volt, hogy: Látszólag Isten "tévedett". Ez egy olyan érzés, ami két éve meghatározza az életem. Két éve ezen vívódom, nem értettem, Isten miért engedte meg ezeket a fájdalmakat az életemben. Nem tudtam elfogadni azt, hogy 3 év leforgása alatt két olyan személyt veszítettem el az életemből, akiket a legjobban szeretek (édesanyám és a gyerekünket). Sok vívódásom miatt nem tudtam egyről a kettőre lépni. Úgy éreztem, hogy egyhelyben topogok, folyamatosan imádkoztam és imát kértem, hogy tudjak tovább lépni és persze egy új gyerek áldásért is. De nem igazán volt békesség bennem, csak nem tudtam megbékélni a helyzetemmel. Ebből kifolyólag egy csomó félelem is rámtelepedett. Kezdtem félni, hogy nehogy a férjemet is elveszítsem, hogy nem lesz több gyerekünk, hogy nehogy az egészségünket elveszítsük stb.
Most a kurzuson jöttem rá, hogy lényegében Isten végig ott volt mellettem, csak én nem adtam teret neki, hogy tudjon segíteni rajtam, görcsösen imádkoztam, de vele párhuzamosan továbbra is ragaszkodtam a félelmeimhez. Ez nagyon nagy felismerés volt számomra és nem azt mondom, hogy az egyik percről a másikra eltűnt az életemből, de most mar bátran fel tudok nézni Istenre, teljesen ráhagyatkozva és hagyom, hogy belépjen az életembe és gyógyítsa be a sebeket. A félelmeimet átadtam neki és próbálok élni a mának, örülni a mindennapi dolgoknak.
A kurzus után úgy érzem, hogy meg tudtam tenni a következő lépest és Istenre tekintve tudok menni a lépcsőn felfele.
Köszönöm ezt a lehetőséget, ez a kurzus is fordulópont volt az életemben, mint a Fülöp kurzus annak idején.
K. ZS.
F. É.